Miután kialudt az olimpiai láng:
Mi marad velünk Párizs után?   

Allianz Hungária Zrt.
A párizsi olimpia szervezői már a tervezéskor is kiemelt hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra, a hosszú távon fenntartható fejlesztésekre, így az idei versenyek tapasztalatai mindenképpen példaértékűek lesznek a hasonló kategóriájú sportesemények számára – állapítja meg az idei játékokról készített gazdasági elemzésében az Allianz Research.

Fenntarthatóbb játékok: városok közti körforgás és zöldmegoldások

Ahhoz, hogy az olimpiai játékok valóban környezetkímélőek legyenek, több tényező célirányos kombinációjára volt szükség – derül ki az Allianz Research elemzéséből.[1] A riport a több mint tízezer sportolót, a velük dolgozó, összlétszámát tekintve a versenyzők számát is meghaladó háttérstábot, 34 ezer kint tevékenykedő riportert-újságírót, hozzávetőleg 15 millió látogatót – ebből 1,5 millió külföldi, valamint 2,5-3 millió jegyfizető szurkolót megmozgató és 13 millió adag ételt kínáló sportesemény gazdasági aspektusait vizsgálta.

A fenntartható projektekbe – többek között energiahatékony helyszínek építésébe és a 100 százalékban megújuló energiaforrásokból származó villamos energia használatába – fektetett több mint 1 milliárd eurós beruházás[2] a környezetvédelem iránti jelentős üzleti elkötelezettségről tanúskodik.

A rendezők  95 százalékban meglévő és ideiglenes infrastruktúrára támaszkodtak. Az olimpiai falut a paralimpiai játékok lezárultát követőn alacsony szén-dioxid-kibocsátású környezetbarát lakóparkká és kereskedelmi negyeddé alakítják át: a tervek szerint ezen a területen hatezer új lakos él majd Seine-Saint-Denis-ben 2025-től.

Az olimpiai faluban távhűtéses rendszert indítottak el – a csővezetékes rendszer a távfűtéshez hasonló elvet követ. Előnye, hogy egy átlagos,  távhűtést használó épület akár 20 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki egy hagyományosan klimatizálthoz képest. Az egyes helyszíneken megduplázták a korábbiakhoz képest a növényi eredetű ételkínálatot.

Az olyan ikonikus helyszínek, mint a Stade de France és az Eiffel-torony, amelyeket atlétikai, illetve strandröplabda-rendezvények céljára alakítottak át, jól példázzák, hogy a történelmi nevezetességeket hogyan lehet zökkenőmentesen integrálni a modern sportkörnyezetbe.
 

Párizs 2024


Városok közti rotáció?

A jövőben a klímabarát megközelítést támogathatja a játékok rotációja ugyanazon néhány város között, ezzel ugyanis elkerülhető lenne az új infrastruktúra kiépítésének költsége. Ez különösen fontos a téli olimpiai játékok esetében, mivel az éghajlatváltozás korlátozza azon városok számát, amelyek egyáltalán képesek az eseménynek otthont adni a jövőben. Ez pedig potenciálisan néhány kiválasztott város közötti rotációhoz vezethet.[3] A 2026-os Milano-Cortina téli olimpiai játékokat Olaszországban rendezik, de 2030-ban visszatérhetünk Franciaországba: a feltételek teljesülése esetén a francia Alpokban rendezhetik a téli olimpiát, erről július végén döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.[4] Salt Lake City az egyik esélyes a 2034-es téli olimpiai játékok megrendezésére, ami azt jelenti, a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok után a verseny visszatérhet az Egyesült Államokba.

Best practice: fenntartható infrastruktúra

Az infrastruktúra fejlesztésének fellendítése az egyik legegyértelműbb, megmaradó előnye az olimpia megrendezésének. A 2008-as pekingi eseményre kibővített repülőtér továbbra is a város javát szolgálja. Hasonlóképpen, Barcelona (1992) és London (2012) a korábban elhanyagolt területeket élénk gazdasági övezetekké alakították. A párizsi Grand Paris Expressz projektet pedig felgyorsították 2024-re, míg a teljes befejezését a tervek szerint 2030-ig teljesítik. A projekt a franciaországi Ile-de-France régióban épülő új gyorsvasútvonalak csoportját és a  párizsi metró négy új vonalát, valamint a meglévő 11-es és 14-es vonalak meghosszabbítását foglalja magában, és a tervek szerint napi 2 millió utast szolgálnak ki. Ez egyúttal egy lehetőség arra, hogy elérjenek valamit, ami messze túlmutat a sporton: javítsák a főváros környékének infrastruktúráját és például bekössék a főváros vérkeringésébe Seine-Saint-Denis-t, Franciaország legszegényebb régióját.

Az Allianz Research elemzői szerint a 2024-es párizsi olimpiai játékok példaértékű esettanulmányként szolgálhat a majdani sportesemények szervezőinek, és mutathat egy új utat, azaz: lehetséges egy másfajta modell is, amely jobban igazodik a Párizsi Megállapodás klímavédelmi céljaihoz.