Az Allianz támogatja a Tandem-Szem Egyesület "Irány Párizs 2024 Paralimpiai Játékok!" tandemkerékpár túráját 

Allianz Hungária Zrt. | 2 perc olvasási idő
A mai napon megkezdődött a Tandem-Szem Egyesület "Irány a Párizs 2024 Paralimpiai Játékok!" tandemkerékpár túrája, amelynek keretében az egyesület hat lelkes tagja – látássérültek és látók – arra vállalkoztak, hogy tandemkerékpárokkal tizennégy nap alatt Győrből Párizsig, több mint 1700 kilométert tekernek. Az Olimpiai és Paralimpiai Mozgalmak Világszintű Biztosítási Partnereként, az Allianz örömmel áll a kezdeményezés mellé, utasbiztosítással segítve őket a kihívás biztonságos teljesítésében. 

A Tandem-Szem Egyesület 2007 óta működik Győrben, céljuk, hogy látássérült emberek látó társak segítségével kerékpározhassanak. Túrákat szerveznek és érzékenyítő programokat tartanak, ahol akár a látók is kipróbálhatják, milyen bekötött szemmel tekerni a tandem hátsó ülésén. Az egyesület hat tagja most igazán kemény feladat teljesítésére vállalkozik, hiszen az a tervük, hogy egymást segítve tandemkerékpárral 14 nap alatt eljutnak Párizsba, a Párizs 2024 Paralimpiai Játékok megnyitójára. Pálmai-Matis Monika, az egyesület elnöke, elmondta, fő céljuk, hogy felhívják a figyelmet a Para sportolók teljesítményére, valamint, hogy bebizonyítsák, hogy látássérültként sem lehetetlen a sportolás és a szabadidő értékes eltöltése.

 


„Ez a cél teljes mértékben egybevág a mi víziónkkal. A sokszínűség és a befogadás vállalatunk legfőbb alapértékei közé tartoznak, így nagy öröm számunkra olyan kezdeményezések mellé állni, amik támogatják ezeket, ismertté tesznek fontos társadalmi ügyeket, és tanítják a jövő generációját. Az Olimpia és Paralimpiai Mozgalmak Partnereként, mi sem természetesebb számunkra, hogy egy ilyen misszió biztonságáról gondoskodjunk” - mondta Cséky Tímea, az Allianz Hungária marketing és vállalati kommunikációs vezetője.

Az egyesület 12 éve a London 2012 Paralimpia Játékokra már szervezett ilyen kerékpártúrát, amit a mostani résztvevők közül többen teljesítettek, így tudják, mire vállalkoznak. Az Allianz munkatársai pedig itthonról szurkolnak nekik, hogy a vállalkozásuk sikeres legyen, és ne legyen szükségük a támogatásként nyújtott utasbiztosításokra. Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk ebben a nemes misszióban, és hozzájárulhatunk a biztonságos és sikeres kerékpártúra megvalósításához.