Megjárni a mennyet és a poklot

Hogy érzed magad?

Késely Ajna Köszönöm a kérdéseteket, egyre kiegyensúlyozottabb vagyok, és egyre jobban élvezem az Olimpiához vezető utat! Bár nagyon sokat vagyok távol, ugyanis egy hathetes edzőtábor közepén vagyok itt Balatonon, de közel áll hozzám ez a hely, mert a 2016-os olimpia előtt 14 évesen, és két éve a világbajnokság előtt is itt készültem fel. Szép emlékek vesznek körül, ami plusz erőt tud adni a hétköznapokban. 

Mit rajzoltál legutóbb?

K. A. Be kell valljam őszintén, semmit. Inkább újra az írás lett a szenvedélyem, a kapcsolódás önmagammal, s az emberekkel. Szeretem kifejezni önmagamat rajzban is, de most az írás az, amiben ki tudom élni ezt a szenvedélyemet. Már nagyon régóta írok, s először napló formájában vezettem a gondolataimat és érzéseimet, majd átvittem a blogomra, sőt volt egy időszak, amikor podcastet is vezettem a „Lélek lötty Ajnától” című platformon. Amiből született is 10 rész, de lelki válságom miatt töröltem az összes tartalmamat. A blogomat viszont szívesen fellendíteném újból, de most még magamnak tartogatom az írásaimat.

A célom ezzel az önkifejezéssel, hogy segítséget tudjak nyújtani az embereknek, ugyanis mindig ez a szándék vezérelt, minden egyes írásomban. 12 évesen már hosszú edzőtáborozásokba kezdtem, távol barátoktól és családtagoktól, korán át kellett élnem csodás és nehéz időszakokat. A rossz élményeket és tapasztalatokat ugyanolyan nagy szívvel fogadtam az életemben, mert ahhoz, hogy adni tudjak az embereknek, át kellett vészeljem és át kellett éljem ezeket a nehéz pillanatokat.

Nem mellesleg, majd talán egyszer a távoli jövőben akár ezzel is fogok foglalkozni, azaz az írással és az embereken való segítséggel.

Mi a helyzet a többi művészeti ággal? A Tiktokod alapján a zene és a tánc sem áll messze tőled…

K.A. A tánc mindig is a család része volt, ugyanis édesapukám és édesanyukám is néptáncosok voltak, a húgom pedig jelenleg a Madách szakközépiskola tanulója, azaz táncos. Anno a tánccal kezdődött az életem, majd mellé az úszás csapódott, s miután komolyodott mindkettő, választás elé álltam, melyik sportágat szeretném tovább vinni az életemben. Úgy érzem mára kijelenthetem, hogy jól döntöttem.  Most már a tánc vagy egy TikTokozás alatt jelenik meg az életemben, vagy éppen ha egyszer-egyszer szórakozunk és kikapcsolódunk, ami nagyon ritkán adatik meg az életünkben, nekünk sportolóknak. Ez vagy egy nyári vagy egy téli időszakban a leggyakoribb…

Mennyire vagy spontán? Csak mert élsportolóként, olimpikonként életed nagyobbik része tervezett-szervezett-kiszámolt – legalábbis ezt gondolja a külső szemlélő.

K. A. Egyáltalán nem szeretem a spontaneitást. Alapból szűz a horoszkópom, amiről annyit tudni, hogy előre tervező személyiség, és ez nagyon is illik rám, mind jegyben, mind sportolóként. Rengeteget utazok a világban, ahol általában mindig be van osztva mikor mit csinálunk, és én ekkor érzem magamat rendben és biztonságban. Olyankor, amikor tudom minden megy a maga kerékvágásában. Egyre többször érzem azt, ha haza jövök ez a beosztott-kiszámolt  napi bioritmusom a feje tetejére áll, ugyanis nyilván nehéz azonosulni a többi családtaggal, viszont a lelkem itthon megnyugszik, mert a család, ad egy hatalmas biztonságot. 

Melyek azok a részei az életednek, amelyekben teret adsz a spontaneitásnak?

K. A. Nem mondanám, hogy van ilyen része az életemnek, inkább időszaka. Ez a jól megszokott augusztus, azaz az úszók nyara. Ebben az időszakban nincsenek se edzések, se versenyek. Ez nekünk úszóknak nagyon felszabadító érzés, ilyenkor egyszerre mindent is akarna az ember. Ezidő alatt kihasználom azt az énemet, ami egy mindennapi sportoló életében  „nem megengedett”. Evés, kevés alvás, barátok, kikapcsolódás, szórakozás. Roppant gyorsan el is telik ez az időszak.

Sok témában nagyon érett álláspontot képviselsz; mennyire tervezel előre az életeddel?

K. A. Most jelenleg nem érzem magamat ennek. Az, hogy jó sportoló szeretnék lenni, az mindig egy alapköve volt az életemnek. Az egyetem mindig is célom volt, de annyi úszáson kívüli álmom van, hogy nehéz lenne felsorolni! Ebből nem tudom mi és mennyi fog megvalósulni, de az alappillére mindig a segítség, és hogy valami pluszt adjak  az embereknek és a világnak. Sok érzelmet át szeretnék élni, szeretném megjárni a poklot és a mennyországot is, hogy ha majd eljön az ideje, legyen mondanivalóm és tanításom másoknak, ezzel segítve azoknak, akik esetleg valahol megakadtak az életükben. Viszont válaszolva a kérdésre, mindig kis lépésenként tervezek, jelenleg az egyetem a cél.

Azt például tudod már, hogy meddig fog tartani a karriered? Sportolóknál két gyakori út van: az adott illetőnek vagy megvan a pontos célja, hogy mit szeretne elérni; vagy addig sportol, amíg örömét leli benne. Te közel érzed magadhoz bármelyiket?

K. A. A pontos cél szerintem csak akkor valósulhat meg igazán, ha örömét leli benne. Nyilván minden területen van mélypont, hazudnánk, ha valaki nemet mondana erre. Sokszor eljátszok a gondolattal, hogy korán elhagynám az uszoda medencéjét, és felraknám a fogasra a fürdőruhát, de annyi élményt szerzek, barátokat és kalandokat, hogy talán olykor sokan ezért nem tudják elengedni a szívük mélyén ezt az életterületet. Szüleim soha nem kényszerítettek a sportra, ezért a mai napig támogatnának abban is, ha egyik napról a másikra felhagynék vele. Sokszor nyilván elveszi az ember kedvét a szürke hétköznapi edzések végeláthatatlan sora, de a végén, mikor annyi küzdés után a kezei között tudhatja a végeredményt, százszorosan kapja vissza a boldogságot. Nem mellesleg, nincs is kielégítőbb érzés, mikor egy edzésen átléped a komfortzónádat, és tudod, hogy teljesítetted a számodra lehetetlennek tűnő feladatot, és megmutattad magadnak, hogy igenis képes vagy rá.

Mennyire tervezel alaposan például a pénzügyeiddel?

K. A. Még csak most tanulom ezt területet. Bár elég jól bántam a zsebpénzemmel, amit anno kaptam a szüleimtől, mindig tartogattam, és amiről már nagyon-nagyon régóta ábrándoztam, azzal a kis aprósággal egy jó teljesítményem után megjutalmaztam magamat. Ezt könnyen átvittem a felnőtt életembe, s bár lassan 20 éves leszek, hogy őszinte legyek még gyereknek érzem magamat. Nyilvánvalóan a szüleimnek rengeteg mindent köszönhetek, hogy az életem minden területén támogatást kapok tőlük és tanítást. Az edzőm ugyanúgy tanít, nemcsak az úszásra, hanem arra is, hogy rátermett, erős ember legyek az úszás mellett is.

Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy biztonság?

K. A. Egyértelműen egyből a család és a természet, ami a biztonságot adja nekem. Sokszor eljátszottam a tudattal, hogy szívesen vennék egy lakókocsit, és beutaznám a föld részeit, csakis közel a zöld természethez. Ott mindig biztonságban érzem magamat. A család meg számomra oly egyértelmű, velük nagyon szoros a kapcsolatom, nem véletlenül ezért vannak feltetováltatva a kezemre az ujjlenyomataik. 

Fejezd be a gondolatot: jelen állás szerint lesz olimpia Tokióban, …

K. A. …s szeretném kiélvezni minden egyes pillanatát! Közel a húszhoz, remélem végre tudatában leszek, hogy egy hatalmas eseményen vagyok, mert anno 14 évesen, nehéz volt feldolgoznom, mint a legfiatalabb versenyző a magyar csapatban. Azt se tudtam, mire vagy éppen kire nézzek, olyan nagy nevek mellett lehettem. Mindenki példakép volt körülöttem, s remélem egyszer más is így fog érezni mellettem. Most viszont 5 év után több tapasztalattal utazhatok Tokióba, s ezt ki is szeretném használni!

Milyen volt az Eb? Lehet „önálló” versenyként tekinteni egy Európa-bajnokságra két hónappal az olimpia előtt, pláne egy világjárvány ideje alatt?

K. A. Csúnyán kifejezve, megszoktuk, hogy nincs hangzavar az uszodában. Persze a mai napig mindenkinek mindkét szeme sír ezért, de nyilván a legfontosabb az emberek egészsége és biztonsága. Talán, ha egyszer a közönségnek is nyitva lesznek a kapuk, akkor jobban meg fogjuk becsülni ezeket a pillanatokat. Az olimpia is nyilván teljesen más lesz, de alkalmazkodás az egész élet. Az Európa-bajnokság viszont jól sikerült, még úgy is, hogy negyedik helyezések sora ért engem, de innen szép meríteni erőt a továbbiakban. Egyszer minden sorozatnak vége, s talán legközelebb én is állhatok a dobogón!

Már az Eb előtt is mondtad, hogy az olimpiára kell csúcsformába jönnöd: hogy érzed, jó viszonyítási pontot kaptál a budapesti Európa-bajnokságon?

K. A. Annyit mondhatok, hogy sokkal előrébb tartunk mint anno két éve a világbajnokság előtt. Ez ad egy erős motivációt és magabiztosságot, de ennyivel sosem szabad beérni. Minden nap küzdeni kell és mindig jobbnak lenni, hiszen a világ legjobbjaival kell majd egy futamban egymás ellen „harcolni”.