Dupla triatlon járvány idején

Végzettséged szerint szociális munkás vagy; dolgoztál drogambulancián, speciális iskolában. Voltál biciklis futár is Bécsben. Most épp mivel foglalkozol?

Jelenleg egy áruházlánc jószolgálati nagykövete vagyok, a munkámat most a COVID felülírja, hiszen semmilyen eseményt nem rendezhetünk meg. Itt az MMK-s (megváltozott munkaképességű) dolgozók területén tevékenykedünk, a cél az, hogy minél több sérült embert integráljunk a munkaerőpiacra. Emellett érzékenyítő-szemléletformáló előadásokat tartok gyerekeknek, de aktív társadalmi szerepvállalás is utolér különböző jótékonysági rendezvényeken, valamint edzőként is dolgozom. Év elején elindítottam saját vállalkozásomat BP Multisport Team néven, ahol triatlon és futás sportágban online edzésterveket készítek amatőr sportolóknak, kezdő életmódváltóknak, és próbálok abban segíteni, hogy valóra tudják váltani az álmaikat, elérjék a kitűzött céljaikat.

Mennyire viselt meg a járványhelyzet?

Kecskeméten élünk, a karantén ideje alatt nálunk is zárva voltak az uszodák, így maradt a kerékpározás és a futás, állandó kontaktban az edzőkkel. Sokat edzettem egyedül, ilyenkor van ideje az embernek átgondolni a dolgokat. Igazi önismereti tréning. Maradt ugyanúgy a heti 10-11 edzés, az uszodát szárazföldi edzésekkel tudtuk pótolni. Magánéleti szempontból örültem annak, hogy nem voltak versenyek, nem kellett a fél életemet reptereken és stresszben töltenem, így minél több időt tudtam tölteni a családommal.

És a második hullám?

Ez már jobban, hiszen sok esetben az időjárás sem kedvez már a kinti, szabadban végzett edzéseknek, nem beszélve arról, hogy milyen hamar sötétedik. A hetekben megkezdtük az alapozást a 2021-es szezonra. Ilyenkor több idő van a családra is, be is ruháztunk egy futó babakocsiba, hogy a lazább napokon együtt tudjunk mozogni a lassan egy éves kisfiunkkal, Ákossal is.

Tavasszal az M4Sportnak azt mondtad: nem 2020-ig, hanem Tokióig tervezel a pályafutásodban. Valamivel több mint fél év eltelt, summáznád ezt az időszakot? Hogy állsz jelenleg a felkészüléssel, mennyi munka van még hátra?

Jelenleg a 16. helyen állok a paralimpiai kvalifikációs listán, ami azt jelenti, hogy versenyek hiányában szabadkártyára van esélyem. Idénre már vége a szezonnak, a jövő évi versenynaptárt még nem látjuk. Gondolom, erősen befolyásolja majd az aktuális Covid-helyzet. A célom változatlan, továbbra is kijutni Tokióba. Napra pontosan egy évvel tolták el az ötkarikás játékokat, és ott akarok lenni Japánban. Nagyon kevesen indulhatnak egyenes ágon paratriatlon sportágban, és az, hogy ki kap szabadkártyát, az nagyon sok mindentől függ: például hány ország vesz részt, az adott országokból hányan kvalifikálták már magukat, stb. Szabadkártyára van sanszom, de nem görcsölök rajta. Úgy vagyok vele, ha kijutok, akkor örülünk, de ha nem, akkor sem szomorkodunk. Olimpián túl is van élet. Ha netalántán ez mégsem jönne össze, nem sikerülne a kvalifikáció, akkor van B tervem is. Ez esetben a hosszú távú világbajnokságon tervezek rajthoz állni jövő szeptemberben, Hollandiában, ahol szeretnék világbajnoki címet nyerni, valamint duatlon és tereptriatlon Eb, vb is fent van a bakancslistán.

Hány versenyed esett ki?

Az Európa-és Világbajnokságon kívül nagyjából 3-4 világkupa, plusz pár hazai verseny.

Mi a legnagyobb akadály, amit ez a helyzet a felkészülésed elé gördített?

Most épp az, hogy bezárt az uszoda, valamint hogy edzői jelenlét nélkül, egyedül kell készülnöm a téli alapozás időszakában.

Mi lesz Tokió után, Mekkora szerepet szánsz az életedben a sportnak a paralimpiai játékokat követően?

Koromból adódóan szeretnék áttérni a hosszabb távú, extrémebb versenyekre, valamint az edzői vállalkozásomat szeretném feltornázni egy magasabb szintre. Szívesen dolgoznék a magyar sportért, vagy parasportért, de akár a triatlon sportágért is, egy szóval a sportdiplomácia sem áll tőlem messze.

Mit jelent számodra a biztonság?

Egészségben együtt lenni a családommal, szeretteimmel. Számomra ennél nincs fontosabb dolog a világon.

Sportolóként nem kerülhet el a tudatosság és a tervezés. Melyik volt előbb: azért sportolsz mert ez illeszkedik a természetedhez, vagy épp ellenkezőleg, a sport kapcsán tanultad meg ennek a kettőnek az értékét?

A sport sok mindenre megtanít.  Mint tudjuk, a munka nemesít. Azt gondolom, viszonylag hamar kerültem olyan élethelyzetekbe, munkakörökbe, ahol nem csak magamért, hanem másokért is felelősségteljes döntéseket kellett meghoznom. Mind az egészségügyben, mind pedig a szociális területen végzett munkám során megtanultam, hogy sokszor magamra vagyok utalva, és nincs sok idő komoly döntéseket meghozni. Ezáltal abban is nagyon sokat segített a sport, hogy a munkában is kitartással, higgadtan tudjak helyt állni. A mai napig „órarend” szerint tervezem a napokat, edzéseket, vagy a magánéletben Ákos kisfiamnál az esti fürdetés, etetés, altatás „szent és sérthetetlen” programját.  :)

Az első kérdésben már idézett interjúban finoman szólva is nehéz helyzetképet festettél egy parasportoló felkészüléséről, lehetőségeiről. Ez az interjú 2013-ban készült. Milyennek látod most a parasportok-parasportolók helyzetét itthon?

Az, hogy kinek milyen lehetőségei vannak a felkészülésre, milyen feltételek között kell helyt állnia, nagyon sportágspecifikus. Ugyanúgy, mint az épek között, itt is vannak ismertebb, és kevésbé ismert sportágak egyaránt.  A triatlon ebből a szempontból is egy elég költséges sportág, hiszen a felszerelések beszerzése az úszás, a kerékpározás és a futás területén is a sportoló feladata. Ugyanakkor mivel integráltan zajlik a versenyeztetés – azaz az épek világversenyeinek égisze alatt – így nagyobb népszerűségre tudunk szert tenni, melynek köszönhetően talán egy kicsivel könnyebb szponzorokat találni. Véleményem szerint az is nagyot lendített a parasport népszerűsítésén, hogy pl az „Év Sportolója” gálán is együtt díjazzák az ép és parasportolókat is. Magam részéről több szervezettel is azon dolgozom, hogy érzékenyítő, illetve szemléletformáló előadásaim során minél jobban népszerűsítsem a parasportot, a parasportágakat és magát a paralimpiai mozgalmat.  Az elmúlt hat évben több mint tizenöt ezer általános és középiskolás diáknak volt lehetőségem az említett témákban bemutatót tartani, bízom benne, hogy ez nem volt hiábavaló.

Mely területeken volna még szükség további előrelépésekre?

Cégek, vállalkozások, vállalatok nyitottságára – nem csak a parasportolók, hanem – a fogyatékkal élő embertársaink felé. Tapasztalataim alapján fontosnak tartom, hogy különböző platformokon megmutathassuk az „ép” embereknek is, hogy mindannyian együtt alkotjuk a társadalmat, a közösségeket, az emberek különbözőségével, egymástól eltérő erősségeivel alkotunk egészet. A „fogyatékossággal” pedig nemcsak együtt lehet, de együtt is kell élnünk mindannyiunknak.  Sőt, nemcsak, hogy együtt kell élni vele, de felül is kell kerekedni rajta, és előnyt kell kovácsolni belőle! Ebben például óriási felelőssége van a médiának.