Néhány év alatt a városi közlekedés egyik leglátványosabban terjedő eszközévé vált az elektromos roller. Az Allianz Hungária kutatása1 szerint már a 18 és 69 év közötti magyar internetezők 8 százaléka használ ilyen kétkerekűt, miközben a fiatalok és a budapestiek körében ennél is népszerűbb ez a közlekedési forma. 2024. július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kell kötni azokra az eszközökre, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 km/h-t, a 25 kg-ot elérő saját tömegű eszközök esetében pedig már azokra is, amelyek legalább 14 km/h-val képesek haladni.
Károk felelős nélkül: gyakori, hogy nem azonosítható az okozó
Noha az Allianz Hungária kárrendezési tapasztalatai arról árulkodnak, hogy a rolleres károk aránya továbbra is alacsony az összes káreseményen belül, a kategórián belül jól kivehető mintázatok rajzolódnak ki. Az nem meglepő, hogy a bejelentett esetek többsége Budapesthez köthető, az talán már annál inkább, hogy a károk döntő része parkoló autókban keletkezik, közlekedő járművekben kisebb arányban okoznak sérülést.
A leggyakoribb hibának az elsőbbség meg nem adása számít a rolleres baleseteknél a biztosító adatai alapján, ezt követi az oldalirányú ütközés, valamint a rosszul leparkolt vagy feldőlő roller által okozott kár.
A legmeghökkentőbb adat azonban egyértelműen az, hogy minden ötödik esetben a károkozó ismeretlen marad és a vizsgált károk 89 százalékát bérelt e-rollerekkel okozzák. Utóbbi egyértelműen arra utal, hogy a közlekedők sokan kevésbé óvatosak azokkal az eszközökkel, amelyek nincsenek a saját tulajdonukban, hanem csak átmeneti időre bérlik őket. Az Allianz Hungária szakemberei gyakran futnak bele abba a problémába, hogy a károkozók nincsenek tisztában a teendőikkel baleset esetén – azzal együtt sem, hogy a bérbeadó cégek erről előzetesen tájékoztatják őket.